Napfény Óvoda bővítése, rekonstrukciója:
A nádudvari Napfény Óvoda és Bölcsőde intézmény 3 telephelyen működik. A felújítandó egységben a kapacitás kihasználtság meghaladja a 100 %-ot, ami nagy zsúfoltságot jelent. A projekt által érintett – 1973-ban épült - Kossuth utcai központi épület homlokzatát 2010-ben felújították, de akkor a belső felújítás, korszerűsítés és bővítés elmaradt. A 132 gyerek nevelése jelenleg 4 csoportban valósul meg, de a kapacitásbővítés már évek óta megoldandó feladat. Emellett az intézmény több törvény által előírt helyiséggel nem rendelkezik: nincs szertár, logopédiai foglalkoztató, orvosi szoba és elkülönítő szoba, a tornaszobát pedig a korábban bölcsődei foglalkoztatóként használt helyiségből szükségmegoldásként alakították ki. Emellett a főzőkonyha és az elavult fűtési rendszer is felújításra vár.
A projekt keretében megvalósul az épület bővítése és belső felújítása, átalakítása. Az eddigi 4 óvodai és egy bölcsődei csoportszoba mellé új óvodai csoportszobákat építenek. Emellett a korábban hiányzó, vagy szükségmegoldásként biztosított helyiségek (pl. torna szoba) kialakítását is megoldják. A csoportszobai bővítményt az épület ÉK-i részén építik meg és az épület DNY-i részén lesznek a szabványban kötelezően előírt helyiségek (logopédiai foglalkoztató helyiség, elkülönítő, mosdóval, WC-vel, orvosi szoba, tornaszoba, két raktár, egy sportszertár, egy öltöző). A projekt része az energetikai rekonstrukció: kicserélik az elektromos és fűtési vezetéket; a használati melegvíz termelést pedig napkollektoros rendszer segíti majd. Az épületet akadálymentesítik és az udvarfejlesztés keretében újraburkolják a teraszokat és árnyékolókat helyeznek ki. A fejlesztésnek köszönhetően az épület alapterülete 277 négyzetméterrel, azaz 25%-al nő.
Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően egy korszerű, akadálymentesített intézmény jön létre. A felújítás eredményeként az intézményben nevelkedett gyermekek korszerű követelményeknek megfelelő ellátásban részesülnek és teljesülnek a minőségi oktatás-nevelés feltételei. A modernizált épület a településképre pozitív hatással lesz, a település népességmegtartó ereje nő és az épület a település üde színfoltja lesz.
PROJEKTADATOK:
Projekt megnevezése: Nádudvari Napfény óvoda bővítése, rekonstrukciója
Egyedi azonosító: ÉAOP – 4.1.1./A-11-2012-0023
Támogatási intenzitás: 95%
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Magyar állam és Európai Unió által nyújtott támogatás összege: 112 669 727 Ft.
Projekt költsége: 118 599 713 Ft.
Projekt megvalósításának kezdete: 2012. 11. 30.
Projekt megvalósításának vége: 2014. 06. 30.
Kedvezményezett: Nádudvar Város Önkormányzata (4181 Nádudvar, Fő út 119.)
Támogatási Szerződés megkötése: 2012. 11. 12.
A projekt megvalósításának helye: Nádudvar, Kossuth u. 8.
SAJTÓKÖZLEMÉNY:
2013.12.12 -- Felújítják és bővítik a Nádudvari Napfény Óvodát. Az Új Széchenyi Terv keretében 118 millió forintból korszerűsítik és bővítik a negyven éves épületet. Egy év alatt új csoportszobákat építenek, akadálymentesítik az épületet, felújítják a főzőkonyhát és az intézmény udvarát; korszerűsítik az elektromos- és fűtési rendszert is..... bővebben...
KÉPGALÉRIA:
Munkakezdés, 2014. április: | ||
Befejezés előtt, 2014. május: |
||